Posts Tagged: technika

Kromatikus aberáció

A legutóbbi fotós túra képeit nézegetve feltűnt, hogy előjött egy kis lencsehiba a fotókon, nevezetesen színhiba, azaz kromatikus aberráció. Nyilván csodát nem kell várni egy kit objektívtől, de én kimondottan meg vagyok vele elégedve, mivel a hiba csak nagylátószögnél jelentkezik a kép sarkaiban, lásd a képet.

Kicsit utána olvastam a jelenségnek és megtudtam pár dolgot. Annyi a lényege, hogy más színeknél más a törésmutatója az üvegnek. A középiskolában fénytanból ezzel nem kell foglalkozni, mert ott csak egyféle színnel kell számolni. Tipikus kísérleti alany a gyertyaláng, mivel annak gyertyaláng színe van, nem történik semmi különös, de fényképezésnél gyakran előfordul, hogy több színt is szeretnénk átküldeni a lencsén. Ekkor hasznos a manapság már minden lencsénél alkalmazott különleges bevonat ami ezt a hibát kivédi. Sajnos nem minden színre alkalmazható a védelem, különösen a kékes – lilás árnyalatokat nehéz szűrni, ezért jön létre a nagy kontrasztú éleknél lilás keret, lásd a képen.

Konkrétan az én esetemben, nem az optika lencséi a ludasak, hanem az érzékelő előtt elhelyezett mikrolencsék – valószínűleg méretükből adódóan – nem elég percízek és nagylátószög esetén az érzékelő sarkainál nem pont a pixelre vetítik a fényt, hanem mellé. Ennek a jelenségnek a neve Purple Fringing.

Forrás: http://pixinfo.com/