Posts Tagged: balaton

Strand a csillagok alatt



Fonyódi kikötő

Tejút

Tükörsima Balaton

Régóta csodálattal bámultam a nappali hosszúexpós képeket. Nagyon tetszettek a tükörsima vízfelületek és bár az utóbbi időben már kevésbé érdekelt a téma a sok giccses kép miatt, én is beruháztam egy ND szűrőre. A hétvégét a Balatonnál töltöttem, így természetesen alaposan leteszteltem a szűrőt.

Ezt a típust vettem meg, egyenesen Hong Kongból. ND2-től ND400-ig állítható. Legsötétebb állásban a képsarkok nagyon besötétülnek és néha sikerült úgy feltekernem, hogy a kép közepére került egy nagy sötét folt, de ez ritka és kis fordítással el is tűnik. Az ND400-as érték, nagyjából nyolc és fél lépésnek felel meg a fényérték skálán, ami sok mindenre elég, de tűző napsütésben ne is álmodjunk tükörsima vízfelületekről, inkább a járókelőket lehet vele elmosni, így ni:

Babakocsi verseny

Célszerűbb naplemente környékén látogatni a tópartot, ekkor már könnyen elérhető 6-8-10 másodperces expozíció úgy, hogy már nem kell végállásba fordítani a szűrőt.

Esteledik

Esteledik

Ez a kép már másnap reggel hétkor készült, ez még határesetnek minősül. Itt már a legsötétebb állásba tekertem a szűrőt és emiatt kicsit meg kellett zabolázni a két elsötétült sarkot, jobb lett volna ha korábban kelek. (amit nehéz elképzelni rólam ha nyaralok)

Reggel