Monthly Archives: november 2011

Belvárosi fotó séta II. rész

A tegnapi utam a Ráday utcában folytatódott a Kálvin tér irányába.

DSC_2207.jpg

Zsákutca

A fenti kép elkészülte után az egyik étteremből kirohant egy halálra ijedt férfi, hogy ügye nem akarom elvinni a kocsiját mert látta, hogy fotózom… Nem, nem akartam. Bár jó lett volna, mert sajnos többek között az ő kocsija miatt nem lett olyan hatásos ez a kép mint amilyen lehetne egy üres utcaképpel. ezek után hamarosan a Kálvin térre értem, ahol erre a buszmegálló táblára lettem figyelmes.

DSC_2215.jpg

Kálvin tér – buszmegálló

Elég érdekes kontrasztot állítottak az irodaházaknak ezzel a retro táblával. Szerintem nagyon jó ötlet, sokkal emberibb a város ha van néhány ilyen kikacsintás a régi idők felé…

DSC_2217.jpg

A Nemzeti Múzeum mellett is elsétáltam…

A Nemzetit magam mögött hagyva az Astoriához értem majd metróval KöKire vettem az irányt. Mivel pont lekéstem a vonatot, megint volt időm nézelődni az állomáson, amikor Kunszentmiklósról érkező vonattal együtt jött az ötlet:

DSC_2236.jpg

Kőbánya – Kispest vonatablakból

Belvárosi fotó séta I. rész

Ma végre újra felkerekedtem, hogy a ZH időszak nehézségeit kipihenjem és fotózgassak kicsit. Utam az ELTE-ről indult és az Astorián át KöKi-ig tartott.

Először a Petőfi hídon keltem át amikor megláttam ezt a képet a híd alatt. Hát biztos nem ez legtisztább folyópart…
DSC_2138.jpg

Petőfi híd, budai hídfő

Ezután a Ráday utcába vettem az irányt, mivel nem rég sétáltam arra és már akkor elhatároztam, hogy oda még egyszer el kell mennem fotózni. Először a Bakáts téren lévő Assisi Szent Ferenc templomot vettem célba.

Hátsó bejárat

Ferences templom, hátsó bejárat. Lightroommal színtelenítve, ezúttal nem szelektíven, csak szélsőséges csúszkaállásokkal :)

DSC_2172.jpg

Levelek ugyanott, ugyanolyan technikával színtelenítve

Miután “végeztem” a templommal tovább indultam a Ráday utcába a Kálvin tér felé, de ez már egy másik bejegyzés lesz holnap…

Kopaszi gát

Ismét egy régebbi fotó. A Kopaszi gáton készült a budai oldalon lévő üzemről. Elnézést a képminőségért, de egy sörözgetés alkalmával készült a kép és csak a kis gép volt nálam.

IMG_2552.jpg

Mentő

Kicsit nekiálltam kutakodni a photostreamemben, hátha találok valami közlésre érdemes képet régebbről, mivel mostanában nem volt időm fotózni. Ekkor leltem rá ezekre a képekre. Pár hónappal ezelőtt arra lettem figyelmes, hogy egy helikopter köröz már vagy negyed órája a környéken. Mire kimentem megnézni már landolt is pár házzal arrébb. Több órán keresztül ott állt, a személyzet leszállás után rögtön berohant az egyik mellékutcába, csak a pilóta maradt a gépnél. Többet nem tudtunk meg az esetről…

Mentő helikopter az utcánkban

Mentőhelikopter

Levelek ajándékba

Még mindig nem ért véget a leveles őrület itt a FeFo-n, de ahogy néztem lassan elfogy a lomb a fákról, szóval le fog csengeni a téma idénre.

Azt a kiváló ötletet kaptam, hogy a Végső leveles kép tök jó lenne könyvjelzőnek. Olyannyira egyet értettem ezzel, hogy nyomban összeállítottam egy 30 x 40 centis képet, rajta 8 levéloszloppal és meg is rendeltem két példányban. Hála a FotoMarket gyorsaságának már másnap a kezembe foghattam a nyomatokat, melyeket egymásnak háttal összeragasztottam és préseltem egy éjszakát pár lexikon alatt. Ma ahogy hazaértem rögtön nekiálltam szétvágni őket és azt hiszem az eredmény önmagáért beszél. Meglepően jó minőségűek lettek, egyáltalán nem látszik rajtuk, hogy két rétegből lettek egyberagasztva, hála a préselésnek. Kiváló elő-karácsonyi ajándék lesz a családnak.


Leveles könyvjelző

Ha esetleg más is szívesen használna ilyen könyvjelzőket, megosztom a teljes méretű képet, ami kiváló minőségben előhívatható 30 x 40-es méretben. Letölthető innen